Visegrád
RólunkStábFilmekFilmszakkörFilmtáborFelnőttképzésFesztivál

Elindult a Gyerekszem Egyesület Norvég Projektje

 
Felvétel indul! – Együtt a kamera előtt és mögött!

 

A projekt a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek traumáinak oldását és másokkal való együttműködésének a fejlesztését célozza meg, annak érdekében, hogy kikerülve a gyerekotthonokból jobban megállják az életben a helyüket és képessé váljanak a többségi társadalomba való integrációra. A projekt keretében a gyerekek két budapesti és egy vidéki gyermekvédelmi intézményben, heti rendszerességgel működő filmszakköri formában – filmes, pedagógus és pszichológus végzettséggel rendelkező csoportvezetők segítségével - saját élményeikre alapozva összesen 15 db dokumentumjellegű csoportjáték-filmet és 15 db néhány perces kisjátékfilmet készítenek el tolerancia témában. A projekt közvetlen célcsoportját a szakkörökön résztvevő gyerekek – összesen 30 fő – alkotják, közvetett célcsoportját pedig a filmkészítésbe a forgatás során potenciálisan bekapcsolódó illetve az elkészült filmeket megtekintő családtagok, barátok, iskolatársak, tanárok, nevelők illetve gyerekfilmszemle-látogatók – kb. 500 fő - jelentik.

 

Jogi útmutató a weblap használatához