Visegrád
RólunkStábFilmekFilmszakkörFilmtáborFelnőttképzésFesztivál

Együtt a kamerák előtt és mögött! Nyilvános vetítés rengeteg díjjal a Tabán moziban.

A 2013-2014-es évben a Norvég Civil Támogatási Alap segítségével ismét megrendezésre kerülhettek a Gyerekszem Filmkészítő Szakkörök, melyek a gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok traumáinak oldására, és beilleszkedési készségeik javítására alapítottak szakemberek. A szakkörök célja, hogy a gyerekek kikerülve az otthonokból jobban megállják helyüket az életben, és képessé váljanak a társadalomba való integrálódásra.

 

A projekt keretében a gyerekek két budapesti és egy vidéki gyermekvédelmi intézményben, heti rendszerességgel működő szakkörökön – filmes, pedagógus és pszichológus végzettséggel rendelkező csoportvezetők segítségével - saját élményeikre alapozva összesen 15 db dokumentumjellegű csoportjáték-filmet és 15 db néhány perces kisjátékfilmet készítenek el tolerancia témában.

A szakkörök végére a résztvevők közelebb juthattak ötleteik magjához és a bennük rejlő kreatív indíttatás egyedi megoldásaihoz.

A Szakkörök filmnyelvi gyakorlatokkal kezdődtek.  Az előkészítő munka célja a csoportkohézió erősítése és a filmek alapját képező történetek előhívása. A gyerekek inspirálásának egyik jól bevált módszere a fotók alapján vagy a kedvenc tárgyaikról alkotott történetek elmesélése, illetve gyerekdráma alkalmazása, ahol általuk választott szerepekbe lépnek a fiatalok a csoportvezetőkkel együtt.

 A második lépés a forgatókönyvírás a legalkalmasabb filmötletekből, történetekből. A megfilmesítésre javasolt ötletekről a szakkörvezető konzultál az intézmény pszichológusával, és közösen eldöntik, hogy a gyerek “beleengedhető-e” az általa javasolt történetbe. A filmötletek véglegesítése után a résztvevő fiatalok kisebb munkacsoportokban megírják történeteiket, majd a szakkörvezetővel való konzultáció során végleges formába öntik.

Ezután a próbák következtek: külön szakköri alkalom keretében a gyerekek elpróbálták és megtervezték a később leforgatandó filmekkel kapcsolatos jeleneteket, képkivágásokat és kameraállásokat.

A történeteket végül az alkalmi stábok forgatták le. A gyerekek vágó szakember segítségével vágták a filmjeiket, és látták el zenével, hanggal. Az egyes filmtervekhez tartozó stábokat úgy alakították ki a pedagógusok, hogy a szakkör végéig mindenki belekóstolhatott a filmkészítés minden fázisába. A traumaoldás érdekében fontos volt, hogy a történetet kitaláló gyerek játssza el saját filmje főszerepét. A szereplők kitalált nevet kaptak a próbák és a forgatás során a traumaismétlés elkerülése érdekében, így a történet a film virtuális terében maradt, a szereplők ezen a biztonságot adó terepen élték át a szerepeket.

2014. május 29-én 10:00 órakor a program záróeseményeként közös nyilvános vetítésre került sor, a Tabán Moziban, ahol mindhárom szakkör tagjai és az intézmények lakói is részt vettek. Az esemény lehetőséget adott a gyerekeknek arra, hogy megismerkedjenek társaik – gondolataival, alkotásaival, esetleg hasonló problémáinak megoldásaival.

 

A filmek utóéletéről a Gyerekszem Filmfesztiválon való szereplés lehetőségével, valamint a nemzetközi gyermek és ifjúsági filmfesztiválokra való nevezéssel gondoskodnak a szakkör szervezői. A Gyerekszem Egyesület 2013. szeptembere óta az International Youth Cinema Network tagja.

 A szakkörök a Hűvösvölgyi Gyermekotthonban, a József Attila Általános Iskolában és Alsónémediben lévő Szegletkő Speciális Gyermekotthonban kerültek megrendezésre, amely helyszínek együttműködő partnerként adtak helyet az alkotómunkának.

Jogi útmutató a weblap használatához